HALI! Szombat van. Szóval történetet hoztam. De nem a sajátomat, mivel megérkezett az első történet a blogra amelyet nem én írtam. Én ennek nagyon örülök (mint mindennek) mert ugye asszem hogy Szerdán raktam ki ezt a történet beküldözketős posztot, és máris megjött az első történet. Nem hittem volna, én azt hittem hogy vagy sokkal később fog jönni, vagy soha. De mindegy hagyjuk a mellébeszélést lássuk a novellát!
Fiona magányosan szelte a rétet, gondolatai legjobb barátnője, Katja körül forogtak, aki már egy éve Berlinben lakott az urával. Vajon mikor tér vissza hozzá, ígéretéhez hűen?
Testvére, Aksel ilyenkor még a turistákat vezeti körbe a városkában, így az ő társaságára egyenlőre nem számíthat. Reménykedve nézte a hágót, tőle nyugatra, de a csengő kacagás, a zötykölődő szekér hangja elmaradt.
Hirtelen ötlettől vezérelve lehuppant a fűre, szoknyája belső zsebéből előkapta a medaliont, amit Aksel-től kapott és felakasztotta a nyakába. Babrált vele pár percig, mikor suttogó hangot hallott.
-Érintsd meg az ékszereden lévő követ. És várj…
Fiona hitetlenkedve hajtotta végre az utasítást. Kezében felfoghatatlan erőt érzett, mintha bármit megtehetne. Legyintett egyet, mire pillangók röppentek fel mozdulatai során a semmiből. Újra suhintott, ami megint lepkék sokaságával járt. Ezzel elvolt egészen délután kettőig, mikor is Aksel jelent meg mögötte.
-Te miben mesterkedsz húgocskám? Látom felvetted a medaliont. Levél érkezett a számodra –nyújtotta át a fiú a vékony borítékot és mosolyogva távozott, amit Fiona nem nagyon tudott mire vélni. De hirtelen megvilágosodott.
Katja Winther írt neki. Feltépte a papirost és belemerült a sorokba.
Drága Fiona!
Carl végzett Berlinben, már úton vagyunk hazafelé. Április tizenegyedikén négykor figyeld a Maril-hágót.
Ölel: Katja
Fiona alig akart hinni a szemének. Végigsimított a füvön, mire virágok nyíltak ki a kezei nyomán. Új erejével szerette volna meglepni barátnőjét, így kipróbált egy másik technikát is. Széttárta a karjait, forgott, időközben pedig szóró mozdulatokat hajtott végre. Lassacskán az egész rétet meseszép növények díszítették.
Úgy gondolta egyértelmű jeleket kell hagynia, be a városba, mivel Katja-ék régóta nem jártak erre Odaszaladt a hágóhoz és utat varázsolt, egészen az Anima térig. Ott megállt. Szürkés épületek, egyszerű ablakok. Pár pillanaton belül ezeket a komor épületek leváltották a gótikus, barnás házak.
Minden készen állt Katja fogadására. Azaz, majdnem minden. Aksel például eléggé kiakadt húga attrakcióján.
-Fiona! Mégis, hogy képzelted az egész város átalakítását? Komolyan mondom, hihetetlen vagy!
-Nyugi bátyó! Katja örülni fog ennek, hidd el.
-Ajánlom is, vagy medál nélkül kell lebontanod a házakat és a régieket visszaépítened!
Fiona ránézett a templom órájára. Fél három.
-Járok egy órácskát az erdőben –gondolta, majd elköszönt bátyjától és a rengeteg felé vette az irányt.
Belépett a fák közé, ahol ősi csend honolt. Leült az egyik kőre megpihenni, hallgatni a madarak énekét.
A fölötte daloló csalogány tíz perc elteltével levelet pottyantott az ölébe, ami megint csak Katja-tól jött.
Drága Fiona!
A hegy túloldaláról, a Pan-pihenőről írok most neked. Lovainkat, Csillagot és Husztát meg kellett itatnunk, mivel a hosszú út eléggé kimerítő a számukra. Időközben találkoztunk a hely egyetlen lakosával, Bertram-mal. Szörnyű veszély fenyeget téged drága barátnőm! Bertram szerint szörnyűséges banda fosztogatja a falvakat, kisvárosokat. Hamarosan leereszkednek a hágón és bevetik magukat az erdő sűrűjébe, hogy onnan támadjanak. Négyen vannak. Lorelei, Sally, Andro és Unda. Jöttünket a csapat távozása utánra időzítjük, ezért kérünk téged írd meg, ha végeztek.
Katja, Carl és Bertram
Fiona szíve a torkában dobogott. Hogyan engedhetné ezeknek a bitangoknak kifosztani az ő lakhelyét? A medál hatalma talán segít, de egymagában csekély az esélye arra, hogy elbánjon velük.
De most kedves olvasó, hozzád szólnék! Hagyjuk itt Fionát, ahogy őt ismerem, kieszel valamit, mire visszaérünk. Nézzük a bandát!
-Unda, biztosan a Névtelen várost kell kifosztanunk?
-Lorelei, tudod hány meg hány kincs rejtőzik ott? A teremtő medáltól elkezdve, egészen a mesebeli hárfáig.
A két tárgy nevének hallatán megkétszerezték a tempót az erdő felé.
Szerintem ennyi bőven elég is volt belőlük. Ismerjük a szándékukat és a tartózkodási helyüket, bár utóbbit csak nagyvonalakban
Fiona eközben kész tervvel rukkolt elő. Felmászott az egyik fára, itt várta a rablókat. Nem telt bele sok idő, már látta őket. Lassan elszámolt háromig és ugrott, egyenesen Andro nyakába, akit olyan váratlanul ért a támadás, hogy belegurult a csipkebokorba. A többiek kést rántottak és vérben forgó szemmel közeledtek Fiona felé.
A lány egy legyintéssel kireppentette a fegyvereket támadói kezéből. Lorelei szeme ekkor megakadt a medálon.
-Sally, nézd csak! Ő birtokolja a teremtő nyakláncot!
Andro nehézkesen feltápászkodott a bokorból és beállt a többiek mellé. Hirtelen pisztolyt rántott. Lőtt. Eltalálta Fiona-t. A lány tántorogni kezdett, majd elesett.
-Meghalt az átkozott fattyú! –vicsorgott Unda. –Kérem az ékszert! –utasította Andro-t.
A férfi óvatosan közelített Fiona felé és tüzetesebben átvizsgálta a testet, mielőtt elvette volna nyakláncot.
-A golyó –suttogta. –Nem ütött sebet.
Unda persze hallotta a szavakat és őrjöngeni kezdett.
-Andro! Te hitvány féreg! Még célozni se tudsz! A pisztolyom, a pisztolyom, adjátok ide lányok, most megölöm, esküszöm megölöm!
Lorelei átadta a fegyvert, de Andro sem volt rest. Villámgyorsan megérintette Fiona medálját és kitért a golyó útjából.
A lány eközben éledezni kezdett. Látta a tajtékzó Unda-t, a kétségbeesett Sally-t és Lorelei-t, a menekülő Andro-t. Egy csapásra felfogta a helyzetet, a bambuló lányok mögé lopózott, felrepítette őket levegőbe, majd Unda-ra koncentrált. Kiütötte a puskát a férfi kezéből, aki Sally-ék sorsára jutott. Hozzákötözte őket egy sebtében varázsolt kötéllel a csipkebokor melletti fára. Andro-ra nézett.
-A lopott holmik a hágó túloldalán lévő barlangban vannak. Visszaszolgáltatom őket -motyogta bűnbánó arccal a férfi.
Fiona bólintott. Előteremtett egy pergament és hozzá pennát, majd írni kezdett.
Drága Katja!
Három rablót elfogtam, most már nyugodtan jöhettek. Miért pont hármat? A negyedik, Andro elment visszaszolgáltatni az elrabolt dolgokat. Siessetek!
Fiona
A levelet elküldte a csalogánnyal, aztán kifutott a hágó elé. Gondolkozóba esett és egy hirtelen ötlettől vezérelve eltüntette a virágokat.
Hamarosan felcsendült a csilingelő kacagás, a zötykölődő szekér hangja. Látta a barna hajfonatot keveredni a sötétebb fürtökkel. Katja lepattant a szekérről, mire Fiona nagy levegőt vett. Széttárt karokkal szaladt rég nem látott barátnője felé, nyomában pipacsok sokasága tűnt fel a földből.
-Katja! –kiáltotta.
Mikor odaért átölelte a lányt és könnyes, de boldog nevetésük átjárta az egész környéket.
-Hát ilyen, ha viszontlátjuk egymást –suttogta Katja.
Köszi, hogy kiraktad.
VálaszTörlés