2015. április 25., szombat

Survive - 1 Fejezet


HALI!

Itt vagyok a sorozatomnak az első fejezetével, aminek a Survive címet adtam. Nem tudom miért ezt, most ez pattant ki a fejemből, szóval ez lett. Ha nem olvastad a prológust kattinst IDE, és olvasd el.
Ha tetszik a rész, vagy a történet írd le kommentben, ha pedig nem akkor is írd le / xdd /.

I Fejezet - Új kezdet
14 évvel később

  Egyedül érzem magam. Gared halála után nincs más támaszom, ezen a világon. Itt van Geralt, de ő egész nap csak a hülye főzeteivel, és különféle könyveivel foglalkozik. Vannak olyan napok amikor nem is beszélünk egymással.
- Elmegyek vadászni - szóltam oda neki, a másik szobából - 
  Választ nem kaptam, nagyon nem is érdekelt. Kimentem a házunkból, ami egy mező közepén tanyázott. Hátamon az acél kardom, kezemben pedig az ezüst kardomat fogtam. Geralt azt mondta, ha megtámad egy szörny, ezüst karddal harcolj ellene. Egy pár lépés megtétele után, észre is vettem egy nyulat, aki épp a kölykeit ápolta. Nem öltem meg, ha megölöm az anyjukat, akkor meg kellene ölnöm a kölyköket is, ezért tovább keresgéltem. 
  Egy erdőbe értem, amikor megpillantottam egy szörnyet. Nem ismertem, farkasemberre hasonlított. De mégis volt benne valami, amitől nem tudtam eldönteni hogy mi az. Lila volt a szeme.
- Meg kellene öljem? - gondoltam magamban -
  De kitudja hogy milyen szörny. Lassú léptekkel vissza fordultam, és amikor már elég messze voltam tőle, elkezdtem futni a házunkig. Amikor beértem, egyből Geralt laboratóriuma felé vettem az irányt.
- Geralt - mondtam neki, és a kezeimet a térdemre tettem - Láttam, láttam egy szörnyet.
- Nagy ügy. - válaszolt - És hogy nézett ki? - kérdezte, és oda állt elém -
- Amikor megpillantottam, farkasembernek nézett ki. Aztán rájöttem hogy Kaedwen-ben nincsenek farkasemberek, de kiderült hogy nem az. Jobban szemügyre vettem, és megláttam a lila szemeit. - mondtam
- Mi? - kérdezte Geralt meghökkenve - Egy csontogán? - suttogta magában, gyorsan lekapott az egyik polcról, egy ütött-kopott könyvet.
- Mit csinálsz? - kérdeztem tőle, és oda mentem hozzá - 
- Itt van - mutatott az egyik ujjával a könyvben lévő képre - Őt láttad? - kérdezte, és rám nézett - 
  Egy ideig haboztam a válasszal, aztán nagy nehezen kimondtam:
- Igen, pontosan ilyen volt.
  Geralt becsapta a könyvet, és előkeresett egy másikat, nagy különbséget nem láttam a két könyv között, csak annyit hogy az egyik piros, a másik pedig zöld színü volt.
- Csontogán - olvasta fel - A Csontogánok létezését, csak kutatások bizonyítják. A Csontogánok évszázadokkal ezelőtt kihaltak - mondta, és az utolsó szóra jól rányomott - 
- Akkor biztos nem őt láttam - mondtam neki, és elindultam az ajtó felé - 
- Mutasd, merre van! - állt fel a székéről, és a kardjához lépett - Ha ez egy Csontogán, sok pénzt kereshetünk vele -
  Egy ideig gondolkodtam. Ki tudja milyen erős ez a bestia, és hogy milyen képességei vannak. De a pénz is jól jön, szóval nagy nehezen rábólintottam.
  Elindultunk, elmentünk a nyúl család mellett is, és meglepetésemre Geralt nem szólt rám. hogy miért nem öltem meg őket. Elértünk arra a helyre ahol a szörnyeteget láttam, még mindig ott volt, de már nem egyedül. Egy őzet kóstolgatott éppen.
  Geralt felvett egy követ, és a szörnyhez dobta. A szörny felénk fordult, ekkor nagyon megijedtem. Lehet ez az utolsó nap, hogy lélegzem, és pislogom. Geralton egy szikra félelem sem látszott, mondjuk nincs is mitől félnie, ő úgyis már halott.
- Amikor előhúzom a kardom, használd a képességed - mondta, és rám pillantott - 
  A képességemet Geralt mutatta meg nekem, még mielőtt Gared életét vesztette volna. Az én képességem, az hogy meg tudom vakítani az áldozatom. Soha nem használtam még, csak akkor amikor meg tanultam, nem láttam nagyon értelmét. Emberekkel aligha találkozunk, egyetlen ellenségünk pedig a halál, és azt nem tudom megvakítani. 
- Most! - kiáltott rám Geralt, erre a szörny elkezdett felénk futni -
  Hirtelen megszünt körülöttem a világ. Nem hallottam semmit, és elhomályosult minden. Aztán pár pillanat múlva, halk suttogásokat hallottam, aztán valami megragadta a kezemet.
- Ruben! - kiáltotta - Ruben, hallassz engem? 
  Amikor visszatértem a jelenbe, a szörny tehetetlenül feküdt az őz mellett.
- Sikerült - suttogtam magamban - 
- Igen, sikerült - mondta, és vissza lépett a szörnyeteghez - 
  Levágta a fejét, és a kezében hozta egész hazáig.
- Holnap indulunk - mondta, amikor beértünk a házba - 
- Hova? - kérdeztem tőle - 
- Temeriába - 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése